Brusseles

Volt két jegyem.....

Egy agyonbulizott OTDK és nem kevés babgulyás és egyéb húsvéti nyalánkságok után, Annamarival és Gáborral elindultunk hogy kezdetét vegye egy olyan hét amit attól fogva a "bizonyos hétnek" nevezünk.
A "bizonyos hét" alatt mentünk amerre csak az út vitt minket néha csak a fáradtság vetett véget a napi kalandjainknak. Annyi információt raktároztunk ez idő alatt, hogy a feldolgozás még azóta is tart és sokszor még most is meglepődök mennyi mindet csináltunk egy hét alatt.

Brussels, Brugges, Oostende, Antwerpen, Viller la Ville, Waterloo, Amsterdam, Wavre, Stuttgart, München és persze Leuven. Hol több, hol kevesebb időt töltöttünk, de mindenütt elég időt ahhoz, hogy kicsit érezzük a hely hangulatát. Számomra nagyon furcsa volt Wavre ami ugye már Wallon vagyis francia területnek számít, de nem nagy a távolság Leuven és Wavre között. Mégis a kis idő alatt amíg ott voltunk érezni lehetett hogy "teljesen más itt minden".
Ugyancsak megdöbbentő volt Amszterdam mennyire más mint délebbi "rokonaik" életvitele. Érezhetően az emberek nyitottabbak, lazábbak. Az egész helynek annyival másabb hangulata volt. Egy megfoghatatlan légkör ami magával ragad, ez volt Amszterdam. Leírni vagy elmesélni nem lehet szerintem, mert ott kell lenni. Akárhányszor nézem végi a képeket rájövök, hogy igazából azt a várost nem is lehetett fényképezni. Ott kellett lenni.
Brusselben kihasználtuk a hatalmas parkok nyújtotta lehetőségeket egy rövid időre aztán félve, hogy a port megöl minket gyorsan egy kis waffel-al kúráltuk ki magunkat.
Szerencsénkre párszor a véletlen is olyan helyekre vitt el minket amit azóta azt mondom kár lett volna kihagyni.

Végül az a hét is véget ért...

Kastel van Gaasbeek

Teljesen véletlenül találtam rá Gaasbeekre a neten, amikor is elkezdtem tervezgetni a Beersel-i kirándulásomat. Igazából, amit találtam róla az nem volt nagyon hívogató, de megjegyeztük, ha van idő meg kedv elmegyünk. Végül elmentem több indok miatt is, lévén meglepően jó időt futottam biciklivel, és Beersel sem volt még nyitva, így a fennmaradó időben "átugrottam" Gaasbeekbe.
Utólag tudom, hogy kihagyhatatlan élmény. Ez a hely annyira gyönyörű. A kastélyt körülölelő park is megérne egy mesét. Szerencsémre pont akkor indult egy csoport befelé a kastélyba, amikor megérkeztem, így az eső elől én is befelé tartottam velük. Itt megemlítem az idegenvezetőt, akivel összehaverkodtam. Mivel alapból hollandul beszélt mindenről csak néha utánakérdezésre válaszolgatott angolul ezért kezdetben kicsit bonyolult volt a megértés. Aztán amikor észrevette, hogy a belga látogatókat nem nagyon érdekelte a dolgok nekem meg egy francia házaspárnak mondta tovább angolul, és nagy ritkán csak úgy a válla fölött a belgáknak.
Sajnos a kastélyon belül nem lehetett fényképezni, pedig az amit le nem lehet írni. Ugye kastély a mai formáját a neoreneszánsz idején nyerte el, így a korra jellemzően a bel tér különböző helységei különböző koroknak stílusoknak megfelelően lettek berendezve. Az utolsó tulajdonos (aki a kastély halála előtt a belga nemzetnek adományozta) sok eredeti képet, tárgyat, falikárpitot és egyéb apróságokat hagyott hátra a kastéllyal együtt. Mindezek közt vannak igazán impozáns alkotások pl: id. Pieter Bruegel: Bábel tornya (a kép eredetije az óta Bécsben van), nagyon sok falkárpit (de itt érdemes nézelődni).
A kastély egyébként nagyon nagy népszerűségnek örvend és sok látogatója van. Nem is csodálom, mert csak a park önmagában egy délután, ha valaki be akarja járni.
Csodálatos dolog volt a kastély fala közt járni, a korhűen berendezett szobákban, termekben. Sajnos ezt az élményt sem lehet visszaadni képekkel vagy elmondani, de azért próbálkozom szorgalmasan.

Ostende

Bruges-ből egyenesen az északi tengerig meg sem álltunk vagyis Ostende városába érkeztünk. Ostende igazi kikötőváros, hatalmas nagy teherhajók, kompok, vitorlások. Amint sikerült leparkolni egyenesen szaladtunk is a tengerpartra. Mivel egész nap nagyon szép idő volt és viszonylag meleg ezért a homok nagyon kellemesen meleg volt, jól is esett mezítláb sétálgatni benne.




Persze nem kellett félteni engem és Jeszőt mert amint a víz tíz méteres közelségébe értünk nem sokat fontolgattuk hogy befutunk a vízbe. Amikor kb. tíz másodperce benne voltunk a vízbe el is kezdtük érezni milyen jó is az északi tenger. Hiába a jó idő a víz kellemes 5-10 fokos maradt. :) (Akinek fáj a lába annak nagyon jót tesz mert egy idő után semmit sem érez majd.) Természetesen ilyen kis apróság nem rendített el senkit attól, hogy belemártózzon. A tengerparton el voltunk egy ideig minden félével, aztán hazafelé vettük az irányt Leuven-be. Hosszú nap állt mögöttünk rengeteg élménnyel. :)


Gyorsan még sikerült szem ügyre venni egy jó kis hal árust a nem épp bizalom gerjesztő portékájával egyetembe. Azóta sem tudom, hogy azzal a szárított hal bőrrel mit csinálnak. Nem hiszem hogy megeszik. (itthon tájékozódtam ez ügyben, megeszik, és még finom is....)



Ostende-ről sem írnék sok mindent amit meg lehet találni egyébként. Akit érdekel a város kicsit részletesebben itt van egy kis info.

Bruges

Eljutottunk végre Bruges-be. Fogtuk hát Gábort is (Jeszenőit) és útnak indultunk négyesben. Rég vártam már látni ezt a hírest várost, mert mint az már szálló igévé vált Bruges-ben megállt az idő. A belváros ugye 2000-óta az UESCO világ örökség része ami látva azt teljesen érthető is. Gyönyörű és kitűnő állapotnak örvendő épületek, szobrok, parkok, mindet körülölelő csatorna hálózat mely hídjaival még hangulatosabbá teszi az egész várost. Szóval egy igazi leírhatatlan élmény. Nem nagyon lehet visszaadni a város hangulatát képekkel vagy szavakkal, mert a városban sétálva mindent egymás mellett, mindent a maga lüktetésében látva érzi milyen is Bruges. Ahogy Claudio (ILT-s kurzusra együtt jártunk) nevezte úgy, hogy "Bruges észak Velencéje". Igaz még nem voltam Velencébe, de miután Bruges-ben már sikerült látogatást tennem, így meg kell néznem Velencét is, természetesen csak hogy igazolni tudjam Claudio állítását.


Kirándulásunk időzítése azt hiszem szerencsés volt, mert bár így is rengeteg turista volt az igazi szezon béli hangulatot és tumultust még nem érte el szerintem. Nagyon szép időnk volt, így "teljes pompájában" láthattuk a várost. Belegondolva, hogy igazi turista szezonban két háromszor több ember ember vonaglik az utcákon elborzadok, hogy mi lehet akkor a városban.


Természetesen felmásztunk Bruges híres harangtornyába (366 lépcsőfok) és megcsodáltuk a várost "madár távlatból" is. Valamint enyhe hallás károsodás közepette meghallgathattuk a harangjátékot testközelből. Egyébként itt megállapítottuk, hogy a belgáknak mániája a harangjáték. Itt Bruges-ben is mindenen órában különböző dallamot játszanak, néha pedig a harangozó igazi kis koncerteket ad.



Mivel Bruges egyik nagy nevezetessége a csokoládé, ezért a csoki múzeumot kihagyhatatlannak tartottuk. Igazából én nagyon nem vágtam hanyatt magam, mert azon kívül hogy végigvisz a csoki történetén az aztékoktól kezdve, nem mutat sok újat. Már feladtam volna a reménykedést, hogy bármi izgalom ér minket ezen a helyen, de a végére azért csak tartogatott valami különlegességet. Mégpedig egy kis bemutató fogadott minket ahol is (bár franciául), de megmutatták, hogyan készül a Belga csoki. Igazából arra nem emlékszem mit mondtak mert egész idő alatt csak arra gondoltam, hogy vajon ha elkészült megkínálnak e belőle.... Megkínáltak! :) (Megérte kivárni!)

Akit esetleg kicsit jobban érdekel Bruges annak itt van két link: Magyar, Angol. Az angol oldalt azért is javaslom mert ott van pár nagyon szép panoráma fotó ami kicsit jobban megmutatja a várost.

Abbaye de Villers

Waterloo után eljutottunk Villers la Ville-be ahol is meglátogattuk aVillers-i apátság romjait. A hangulatát maga az odavezető út is megalapozza hiszen gyönyörű tájakon keresztül vezet az út. Megérkezve Villers völgyébe pedig csodás látvány fogadott minket. Engem rögtön magával ragadott ez a hely. Teljesen megértem miért is volt annyira kedvelt a romantikusok körében. Igazi "ősi" romok és csodálatos környezet.


Az apátság rövid története:

1146-ban Marbais Lordja és anyja meghívására valamint Szent Benedektől vezérelve, egy apát, tizenkét rendbéli szerzetes és öt barát indult útnak Clairvaux-ból Villers-be hogy ott apátságot alapítsanak. Ez lett a Villers I. Néhány hónappal később a monostort áthelyezték a lentebb fekvő völgybe (ez lett Villers II.) mivel ez a terület kiváló volt az apátság jövője szempontjából, ugyan is az elvonult élthez kitűnő adottsággal rendelkezett a völgy, valamint a völgyben folyó patakok, erek és minden szükséges építőanyag a közelben volt.

Az apátság legkorábbi épületei ma már nem léteznek. A 13-ik század végére mindent újjáépítettek, felújítottak a világi és lelki aranykornak köszönhetően (Villes III.). Több apátot is magasabb egyházi tisztségre neveztek ki innen, és a fennmaradt szövegek tanulsága szerint sok szentéletű rendbéli szerzetes és barát élt itt. Az apátság ekkoriban datált krónikája szerint nem kevesebb mint száz szerzetes és háromszor annyi barát. A birtok több mint tízezer hektáros területet fedett le Antwerpen és Namur között. Ezt a hatalmas területet több különálló udvarház segítségével tartották fenn. Villers többek közt a Brabant hercegek védelmének előnyeit is magáénak mondhatta.

A középkortól kezdve megjelentek belső viszályok a apátság életében. Ennek következtében a szerzetesek kilenc alkalommal kényszerültek elmenekülni a 16. és 17. században mivel sokszor teljesen védtelené vált az apátság.

A 18. század volt az apátság második aranykora. A középkori épületek egy részét modernizálták klasszikus stílusban. 1796-ban a forradalmi francia kormány bezáratta az apátságot és állami tulajdonként eladta egy nyersanyag-kereskedőnek.


A monostor romjai a maguk különlegesen nyugodt hangulatával a 19. századba vonzotta a romantikusokat. Az első restaurálási munka 1893-ban kezdődött. Egészen 1984-ig nem volt nagyobb szabású felújítás.

Waterloo

Próbálom majd a bizonyos egy hét eseményeit időrendbe rendezve közölni. Ezért most kezdem is Waterlooval. Azt ugye, hogy mi is történt Waterloonál nem fogom részletesen közölni, mivel az csak sok alvó embert és fájó ujjakat eredményezne. Aki szeretné feleleveníteni az emlékezetét annak itt egy kis segítség.


Maga a település Brüsszel déli részén található, manapság már Brüsszel egyik elővárosaként emlegetik. Szétnéztünk kicsit ebben a falucskában ha lehet így hívnom. Mondhatom a flamand építészet még mindig tud olyat mutatni amitől lelesik az állam. Mint kiderült hármunknak a családi házak stílusát illetően közel azonos ízlésünk van ezért kollektíven bámultunk tátott szájjal. :)


Ugye célunk a Butte du Lion emlékműhöz vezetett, melyet a csata emlékére emeltek. A parkolóból indulva kiszúrtam az Angol hadsereg pár tagját, amint sörözve cigarettázva ülnek egy étterem teraszán. :) Az emlékművet a csata után emelték. A "halom" tetején egy oroszlán áll tekintetét Franciaországon tartva. Felmászva a halomra (226 lépcsőfok) csodás látvány tárult a szemünk elé. Az egész csatamezőt beláthattuk és egy tábla segítségével (mely vázlatosan mutatta a csapatfelállásokat) el is képzelhettük, hogyan nézett ki annak idején a csatamező a felsorakozott seregekkel. Azt tudtam előtte is, hogy itt hatalmas csata volt, de látva magát a csatamezőt félelmetes elképzelni is, hogy milyen méreteket öltött a csata.

Mellékesen nagy örömömre szolgált, hogy a sajtóigazolványom elfogadták, így ingyen mehettem fel a halomra. Ettől kezdve mindenütt bepróbáltam és meglepetésemre, nagyon sok helyen elfogadták, vagy csak beengedtek mert nem tudták mit kezdjenek velem. :)

A halom után bemehettünk megnézni a csata panoráma festményét. (Hát most itt kijelentem hogy aki eddig elmulasztotta volna a feszti körképet az szaladjon!) Úgy, hogy láttam már a feszti körképet ez a körkép nem nyűgözött le. Egynek elment, de örülök, hogy nekünk ott a feszti körkép.